Látom szépen átköltöztetted a gondolkodást ebbe az új nem anyagi világba. Megdöbbentő milyen otthonosan viselkedik az a rendszer, amit papíron stencilek és legalább olyan aktívan a nyomhagyó véletlen gátlástalan használatának közepette láttam megszületni-ez még Budapesten volt változó helyszíneken de többnyire lakás funkcióval is kiegészült trash műteremben, kevéssé polgárinak nevezhető körülmények között 2004-2011-ig. Kevésbé polgári létálapot, ott él a művész akinek lenni a fájdalom csillapításra igényt tartó fokozottan érzékeny és cselekvőképes tudat, és persze ne feletkezzünk meg az egyetemes művészet és viziális kultúra fokozott jelenlétéről úgyanebben a tudatban, mert sok összetevőt kíván, hogy élet és örkítőképes legyen az új szülemény a vizuális gondolat-nyelv, ami szépen felcseperedett a nehezen megszerezhető és fáradozás nélkül nem fenntartható rajzi képesség karbantartásának ürügyén, és mint minden élő organizmus, ha az életfeltételinek megfelelő közegre talál szaporodni kezd :)- és ami az örökíhetőséget jelenti a kultúrának eme szent területén az az hogy voltakép részévé válik, annak ami létre hozta- az egésznek azaz az egytemes művészetnek és vizuális kultúrának-t ez kis saját-nyelv tudja amit az a nagy tud(hogy ez mit jelent valójában az a durva)- Részé válik alatt pedig azt értem, hogy bekerülhet a nagy bizonyítékok sorába és közvetitheti azt, hogy van ama VIZUÁLIS KULTÚRA és benne MŰVÉSZET-(na és hogy az a bekerülés min múlik az is durva) De ne rántsunk le még minden leplet a művészetvilágok tikos borszorkánykonyháiról. Én ebben az egész folyamatban bizonyítékok státusz változásait látom izgalmasnak, és valószínű fel is használom majd erről szerzet tudásom, amikor eljön a tárgyalások ideje. Amin nagyon csodálkozom, hogy a kis négyzet amin a nyelvi réteg futott eltűnt. Ez azt is jelentheti, hogy ez új környezet valamit változtat az írás és a rajz viszonyán, hiszen ott a klaviatúra . Talán volt valami szertartásos ellem a szöveges négyzet alkalmazásában, ami ide nem-tudott áttelepülni, vagy más oka van, de izgalmas, hogy mi az, mert a írással közvetített és képi gondolkodás határmezsgyéjén állunk nem árt felfigyelni egy ilyen lényegi jelenségre, mint a szövegmező féloldódása- ugyanis a képek jelentés intenzitása, mintha változatlan erősségű maradt volna és ez fölöttébb furcsa mondhatni gyanús. Izgalommal követem mitörténik
Fura dolog ez, a szövegdoboz egyébként a szívem csücske szóval visszatér majd bizonyára mert szeretem. ideiglenes felszívódása talán annak köszönhető amire egyébként ráéreztél… szertartásosság. Vagyis, hogy ez a történet lezárása. A vizuális állásfoglalás kihirdettetett, a “mű” készen áll megkapja a “rituális” pecsétet, a szignót, az időrendi besorolást.. Az érzékeny másolópapír nem tűri a radírt, a kannából fröcskölő festék megmásíthatatlanul határozott, a töltőtoll javíthatatlan nyomot hagy a papíron…
A valóságban minden kijelentés visszavonhatatlan, maradandó nyomot hagy. Kozmetikázása a sutaság, határozatlanság, vagy egyenesen a kifejezés terén tett járatlanság jele. Az elbaltázott grafika a szemétkosárba kerül, az üzenet megfogalmazásához újból neki kell fogni. A virtuális világ, ez a médium képlékeny, viszkózus mint az olaj. itt nem kell új papírért nyúlni egy új rétegért, kedvedre cserélgetheted a színeket a sorrendet a méretet, egy hibás vonal csak egy Ctrl+z-be kerül, egy mozdulat. Minden visszafordítható, előlről kezdhető, korrigálható.
Ezért minden mondat kicsit dadogássá válik, egy egyszerű vonal fraktálszerűen újakat hoz létre, a lehetőségek egyre újabbakat szülnek, nem köteleznek határozott állásfoglalásra. A rajzok önmagukban rejtik a “párhuzamos univerzumokat”. Amikor az idő uraihoz válsz hasonlatossá egy általad választott világban akkor nem jön a véglegesítés elsőre…
Kicsit ki kell forrnia még a technikának, el kell mélyülnie az eszköz ismeretének.
A határtalan lehetőségek megingatnak a bizonyosságokban.
kicsit lustává is is válok ettől a nagy szabadságtól, rettentő inspiratív, de meg kell tanulni uralni, biztonságot szerezni a pixelek végtelen variálhatóságában és talán újra megjelenik a cím, az idő, a védjegy…
ALAP_MŰ művészet anyácska méhszájsebe 
Látom szépen átköltöztetted a gondolkodást ebbe az új nem anyagi világba. Megdöbbentő milyen otthonosan viselkedik az a rendszer, amit papíron stencilek és legalább olyan aktívan a nyomhagyó véletlen gátlástalan használatának közepette láttam megszületni-ez még Budapesten volt változó helyszíneken de többnyire lakás funkcióval is kiegészült trash műteremben, kevéssé polgárinak nevezhető körülmények között 2004-2011-ig. Kevésbé polgári létálapot, ott él a művész akinek lenni a fájdalom csillapításra igényt tartó fokozottan érzékeny és cselekvőképes tudat, és persze ne feletkezzünk meg az egyetemes művészet és viziális kultúra fokozott jelenlétéről úgyanebben a tudatban, mert sok összetevőt kíván, hogy élet és örkítőképes legyen az új szülemény a vizuális gondolat-nyelv, ami szépen felcseperedett a nehezen megszerezhető és fáradozás nélkül nem fenntartható rajzi képesség karbantartásának ürügyén, és mint minden élő organizmus, ha az életfeltételinek megfelelő közegre talál szaporodni kezd :)- és ami az örökíhetőséget jelenti a kultúrának eme szent területén az az hogy voltakép részévé válik, annak ami létre hozta- az egésznek azaz az egytemes művészetnek és vizuális kultúrának-t ez kis saját-nyelv tudja amit az a nagy tud(hogy ez mit jelent valójában az a durva)- Részé válik alatt pedig azt értem, hogy bekerülhet a nagy bizonyítékok sorába és közvetitheti azt, hogy van ama VIZUÁLIS KULTÚRA és benne MŰVÉSZET-(na és hogy az a bekerülés min múlik az is durva) De ne rántsunk le még minden leplet a művészetvilágok tikos borszorkánykonyháiról. Én ebben az egész folyamatban bizonyítékok státusz változásait látom izgalmasnak, és valószínű fel is használom majd erről szerzet tudásom, amikor eljön a tárgyalások ideje. Amin nagyon csodálkozom, hogy a kis négyzet amin a nyelvi réteg futott eltűnt. Ez azt is jelentheti, hogy ez új környezet valamit változtat az írás és a rajz viszonyán, hiszen ott a klaviatúra . Talán volt valami szertartásos ellem a szöveges négyzet alkalmazásában, ami ide nem-tudott áttelepülni, vagy más oka van, de izgalmas, hogy mi az, mert a írással közvetített és képi gondolkodás határmezsgyéjén állunk nem árt felfigyelni egy ilyen lényegi jelenségre, mint a szövegmező féloldódása- ugyanis a képek jelentés intenzitása, mintha változatlan erősségű maradt volna és ez fölöttébb furcsa mondhatni gyanús. Izgalommal követem mitörténik
Fura dolog ez, a szövegdoboz egyébként a szívem csücske szóval visszatér majd bizonyára mert szeretem. ideiglenes felszívódása talán annak köszönhető amire egyébként ráéreztél… szertartásosság. Vagyis, hogy ez a történet lezárása. A vizuális állásfoglalás kihirdettetett, a “mű” készen áll megkapja a “rituális” pecsétet, a szignót, az időrendi besorolást.. Az érzékeny másolópapír nem tűri a radírt, a kannából fröcskölő festék megmásíthatatlanul határozott, a töltőtoll javíthatatlan nyomot hagy a papíron…
A valóságban minden kijelentés visszavonhatatlan, maradandó nyomot hagy. Kozmetikázása a sutaság, határozatlanság, vagy egyenesen a kifejezés terén tett járatlanság jele. Az elbaltázott grafika a szemétkosárba kerül, az üzenet megfogalmazásához újból neki kell fogni. A virtuális világ, ez a médium képlékeny, viszkózus mint az olaj. itt nem kell új papírért nyúlni egy új rétegért, kedvedre cserélgetheted a színeket a sorrendet a méretet, egy hibás vonal csak egy Ctrl+z-be kerül, egy mozdulat. Minden visszafordítható, előlről kezdhető, korrigálható.
Ezért minden mondat kicsit dadogássá válik, egy egyszerű vonal fraktálszerűen újakat hoz létre, a lehetőségek egyre újabbakat szülnek, nem köteleznek határozott állásfoglalásra. A rajzok önmagukban rejtik a “párhuzamos univerzumokat”. Amikor az idő uraihoz válsz hasonlatossá egy általad választott világban akkor nem jön a véglegesítés elsőre…
Kicsit ki kell forrnia még a technikának, el kell mélyülnie az eszköz ismeretének.
A határtalan lehetőségek megingatnak a bizonyosságokban.
kicsit lustává is is válok ettől a nagy szabadságtól, rettentő inspiratív, de meg kell tanulni uralni, biztonságot szerezni a pixelek végtelen variálhatóságában és talán újra megjelenik a cím, az idő, a védjegy…